Wass Albert


Wass Albert
Gróf szentegyedi és cegei Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő. A Wass család eredete az Árpád-korig vezethető vissza, és egyike Erdély legrégibb nemesi családjainak; 1744-ben, Mária Teréziától kaptak grófi címet. (A Wass család cegei levéltára)


„Tiszteld őseidet, mert rajtok keresztül nyertél életet és örököltél Istent és Hazát.”
Hagyaték


A Hagyaték című regény előzménye az író saját cserkészgyerek korában, 1921-ben történt kígyómarásra vezethető vissza. Már nem volt idő orvoshoz menni, ezért fenn a hegyekben élő Boldizsár nevű öreg szénégetőhöz vitték, akit csodatevőnek nevezett a nép. Az öreg aztán kigyógyította Őt a kígyómarásból. 1926-ban, Kós Károly, Reményik Sándor és Kuncz Aladár társaságában újra előkerült a történet, élénk vita alakult ki a gyógyító emberekről, mely nagy hatással volt az íróra. Bejárta a kalotaszegi hegyeket, éjszakákat töltött fent tábortüzek mellett, „hallgatva a hegyi emberek lassú beszédét”. Meglelte Boldizsárt, a csodatévőt is, kinek szavait egész életére magával vitte:
„Én csak egyike vagyok azoknak, akik őrzik még mindég a szent hagyatékot, amit őseink hagytak volt reánk sok száz esztendeje annak, régi időkből, mikor még az Úr nemzete voltunk. Őrizzük, egyre csak őrizzük az Úr védelméhez visszavezető kicsinyke ösvény titkát, mely olyan ma már ebben a nagy megbolydult világban, mint elmohásodott vadcsapás havaserdő sűrűjében, amit már csak a lélek láthat meg, nem a szem.”
Így született ez a könyv, melyen minden magyar embernek el kellene gondolkodnia...


„Mert egyszer még elébb vagy utóbb, de minden bizonnyal eljő az idő, amikor fölébred a völgyek magyarjaiban a lélek, s keresni fogják az igaz utat, mely pusztulásból győzelembe, nyomorúságból az Úr gazdag dicsőségébe vezet vissza, ahonnan valamikor nagyon régen magunk gyarlósága folytán hibás útra tértünk...”

Hagyaték


„A jó, ha útjára engeded, mindég legyőzi a rosszat - mondta mély, dörmögő hangon az öreg -, mint ahogy a fény legyőzi a sötétséget. Mondom, ha útjára engeded. Mint ahogy a tiszta tükör útjára engedi a napfényt, odatükrözi, ahova irányítod. A tiszta tükör. Vakult tükörben elvész a napfény gyerek. Igyekezz hát, hogy tiszta tükör lehess, amilyennek Isten megteremtett, s akkor tied lesz az Ő jóságos ereje, tied lesz mindég, továbbsugárzásra... nehéz ezt fölfogni, tudom - tette hozzá kis szünet után -, pedig ebben rejlik a titok...”

Hagyaték


„Bizony, erre teremtette volt Isten az embert s nem egyébre - szólalt meg újra. - Hogy Isten képében járva eleget tegyen a parancsnak, s végezze a jót ezen a földön. Csakhogy az ember elméje elborult, akár a rozsdás balta éle, s a lelke is megvakult, mint az ócska tükör, mely nem tud fényt tükrözni többé. Vergődik vakságában, egymást pusztítja.”

Hagyaték


„Az ember sorsán egyedül csak az ember maga segíthet. Az Úristen mindössze megadja hozzá a lehetőséget. Azoknak, kik a nagy Tanítómester szavai szerint élnek és cselekszenek. A megváltást minden ember maga kell véghez vigye a megadott kulcs szerint. A baj gyökere ott van, hogy mindezt nem tanítják ám az iskolában.”

Hagyaték


„Csak azok menekülnek, akik félnek valamitől - mondta egyszerűen -, mi nincs mitől féljünk, hiszen az Úr titkát őrizzük. Nemzedékről nemzedékre, míg csak gyökeret nem ver újra a magyarok lelkében. Mert amíg ez meg nem történik, addig bizony nem lesz békessége ennek a népnek, s maga Úristen se segíthet rajtok. Gyógyíthatunk itt-ott, példát is mutathatunk, de a megváltást, azt maga a nép kell elvégezze...”

Hagyaték


„Tibennetek ott él a jövendő magja, csak elő kell hámozni a sok helytelen tudás alól, amit reátok rakott az a hamis emberi világ, ami olyan, mint a köd: ma itt van, holnap nincs. De amíg itt van, bétakar mindent, amit Isten teremtett, hogy ne lássatok tisztán.”

Hagyaték


„Nézd ezt a fát. Látod a sok falevelet rajta? Mindegyiknek, még a legkisebbiknek is van mélyen lent a földben egy kis hajszálgyökerecskéje, mely élettel látja el. Ősszel lehull a levél, igaz. Minden ősszel lehull. De annak a kis hajszálgyökerecskének a jóvoltából visszatér újra minden tavasszal. Ha azonban a gyökérszál pusztul el ott a föld alatt, a levelecske nem tér vissza többé, s idő múltával elpusztul a fa is. Mert a gyökérben van az élet, érted? Aki pedig elmegy, nem viheti magával a gyökereket. S akinek nincs gyökere, az elvész. Sok magyar veszett el így, nagyon sok. Gondolj a gyökérre.”

Hagyaték





„Ma már tudom, hogy nem tehetek mást: el kell mennem oda, ahol a világ nagyurai esztendők óta gyűléseznek már és szónoklatokat tartanak a békéről, az igazságról és az emberi jogokról. És ha nem eresztenek be az ajtókon, úgy be kell mennem az ablakokon. De oda kell állanom elébük, és meg kell mondanom nekik, hogy hagyják abba a szónoklatokat. Mert nem tisztességes dolog szabadságról beszélni, és a mások szabadságát odaajándékozni az ördögnek. Igazságról és emberi jogokról beszélni és odaajándékozni egy országot a halálnak. Meg fogom kérdezni tőlük: mit vétettem ellenetek, urak? És mit vétett az én népem, ott a hegyek között? Majd előveszik a pénztárcáikat, mint ahogy azt a gazdagok szokták, ha nem tudnak megfelelni a szegények kérdéseire, de én azt mondom nekik: Nem, urak! Ne alamizsnát adjatok! Adjátok vissza a hegyeimet!”

Adjátok vissza a hegyeimet


„Most olyan a világ, hogy az ember azt hiheti: az egyszerű, szép és tiszta dolgok kivesztek belőle egészen.”

Adjátok vissza a hegyeimet


„Isten megbocsájtja az emberek bűneit, mert szereti őket, de a hibákat, amiket elkövetnek, nem teheti meg nem történtekké, és ezeknek a hibáknak a következményeit viselni kell.”

Adjátok vissza a hegyeimet


„Üzenem haza, az otthoni hegyeknek:
A csillagok járása vátlozó.
És törvényei vannak a szeleknek,
Esőnek, hónak, fellegeknek,
És nincs ború örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad, a kő marad.”

Üzenet haza


„Isten nem valamiféle uralkodó, aki a felhők tetején
ül aranytrónuson, s onnan ítélkezik emberi mértékkel.
Isten törvény. A szeretet és jóság törvénye. Az
örökkévalóság törvénye. Az élet törvénye. Az
igazság, az összhang, a szépség... a mindeneket
összefogó és egybekapcsoló nagy együttműködés
törvénye, melynek összhangjában az óriás
naprendszerek éppen olyan fontosak, mint a
legapróbb porszem. Ez a megdönthetetlen erejű
törvény az, amit Istennek nevezünk ősi magyar
szóval. S valahányszor engedelmesen beállunk ennek
a törvénynek a sodrába, és azt cselekedjük, amit ez a
törvény, amely bennünket létrehozott és életben
tart, tőlünk megkíván: se nyomorúság, se betegség,
se semmiféle földi hatalom le nem győzhet, még
csak meg sem félemlíthet bennünket.”

Isten


„Valahányszor valaki jót cselekszik ezen a világon: egy új pillangó száll föl a levegőbe, s viszi a hírt a Jóistenhez.”
Mese az éjjeli pávaszemről


Forrás:
Wass Albert emlékoldal

NTA
0 Comments