Voltaire


Voltaire
Voltaire

Voltaire eredeti nevén François-Marie Arouet (Párizs, 1694. november 21. – Párizs, 1778. május 30.) francia felvilágosodás kori író, költő és filozófus. Éles eszéről, filozófiai témájú írásairól és a polgári szabadságjogok védelméről vált világszerte ismertté. A cenzúra megszegőinek szigorú büntetésével dacolva a társadalmi reformok nyílt támogatója volt Franciaországban. Szatirikus szerzőként műveiben gyakran kritizálta korának dogmatikus katolikus egyházát és más intézményeit, ezért többször meg is büntették. Forrás: Wikipedia


“Orvosok gyógyszereket rendelnek, melyekről csak nagyon keveset tudnak, betegeiknek, akikről még kevesebbet tudnak, olyan betegségekre, melyekről semmit sem tudnak.”
Voltaire



“Az orvoslás tudománya abban áll, hogy lekösse a beteg figyelmét, amíg a természet meggyógyítja a betegséget.”
Voltaire



“Életünk első felében az egészségünket áldozzuk fel a pénz megszerzéséért, a második felében a pénzünket áldozzuk az egészség visszaszerzéséért. És közben megromlik az egészség, és eliramlik az élet.”
Voltaire



“A vallás akkor keletkezett, amikor az első csaló találkozott az első ostobával.”
Voltaire



“Muszáj bevallani - hogy létezik - a rosszat.
Az eredete még egészen titokzatos,
A jó szerzőjétől származna tán a rossz?…
De hogy képzelhető, hogy maga Isten az, aki
Egyfelől fiait kegyelmében füröszti,
Másik kezével a rosszat zúdítja le?
Melyik szem láthat ily titkoknak mélyire?
Tökéletes lényből rossz létre nem jöhet,
De máshonnan se - mert minden belőle lett.
És mégis létezik - ó fájdalom - a rossz.
Mily döbbenetes ez, mennyire paradox!”
Voltaire



“Úgy halok meg, hogy imádom Istent, szeretem a barátaimat, megbocsátok ellenségeimnek, de gyűlölök minden üldöztetést.”
Voltaire



NTA
0 Comments