Reményik Sándor


Reményik Sándor

Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24. költő. Írói álneve: Végvári. A két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból. Forrás: Wikipedia



„A világ Isten–szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha – legszebb perceinkben –
A színéből is – valamit.”
A szőnyeg visszája



„Az életednek van egy titkos csúcsa,
Vezetnek hozzá szent véletlenek,
Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz
A pillanatnak örökéletet!
S botlasz újra sok rögös, buta úton. –
De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.”
Tündérfok



„A verspillangó felrepült.
Tágul a kék ég körülötte.
Mint a báb: bámulok utána –
Báb-életét szétfeszítette.

A verspillangó felrepült,
Engem üresen hagyott s holtan.
Meg kell nyugodnom: nem szülője,
Csak eszköze és burka voltam.

Össze ne tévesszetek véle:
Ő immáron a napsugáré.
Hernyóformában, báb-alakban
Én maradok a föld poráé.

Misztikus vándor: megszáll engem,
Csal, mintha magzatommá válna,
Aztán gőggel lendíti szárnyát
Egy fölényesebb, más világba.

És mégis jó, hogy háza voltam,
Egy darabig eszköze, őre –
S jó a bábnak, ha néha-néha
Hall egy virágtól hírt felőle.”

Össze ne tévesszetek vele (Sík Sándornak)



„Gondolok valakit,
Akivel összefügg az életem.
Lehet: nem ismerem,
Lehet, nem fogom ismerni soha.
Lehet, hogy egy más csillagon lakik.
És mégis összefügg az életünk
Rejtelmes, örök rendelés szerint.”
Gondolok valakit



„Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem,
Barátságunkban épp ez a varázs.
Én benne élem égig magamat,
Ő bennem álmodja magát égig.
Ha találkozunk egy más csillagon,
Szerepeinket talán kicserélik.”
Egymás helyett (Lám Bélának)



„Nem a mi dolgunk igazságot tenni
A mi dolgunk csak: igazabbá lenni.”
“Miért hallgatott el Végvári?”



„Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.”
Csendes csodák (Melitskó Saroltának)



„Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhitattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba, Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!
E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna! És aki költő, az legyen király,
És pap és próféta és soha más.
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás. Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza —
S a kelyhet többé nem engedi el!”
Az Ige



„Fáradságom adom az esti árnynak,
Szívemet vissza a szivárványnak.
Megnyugvásom a tiszta csöndes égnek.
Mosolygásom az őszi verőfénynek.
Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva és semmit se kérve.
Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségem az örvényekbe szórom.
A holtam után ne keressetek,
Leszek sehol – és mindenütt leszek.”
Végrendelet


NTA
0 Comments