Dsida Jenő


Dsida Jenő
Dsida Jenő

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.
„Nagyon félt a megöregedéstől, egyik költeményében (Harminc év közelében) borzadva veszi észre, hogyan sokasodnak a tárgyak körülötte, és alattomosan szövik lelke szárnyai köré szálaikat. És késik a lázadás, múlik az ifjúság. Másik, talán legkedvesebb költeményében (Hulló hajszálak elégiája) haja hullása figyelmezteti az elszálló időre: A költő kihullott haját tündérek hada gyűjti össze, és mikor meghal, visszaadja. Úgy lovagol majd nagy hajjal az égi mezőkön, „seprő hajam sűrű hossza / a csillagokat csiklandozza”. Így félt a harmincadik életévtől, és meghalt harmincegy éves korában. Kolozsvárt mindenki ismerte, mindenütt ott volt, mindenhol otthon volt. Akármelyik kávéházba vagy vendéglőbe mentél, biztos lehettél benne, hogy Dsida már ott van, vagy öt percen belül megjelenik. De magántársaságot sem lehetett nélküle elképzelni, legalábbis nem, ha irodalomról volt szó. Sosem értettem, mikor ér rá dolgozni, aludni, otthon lenni, magánember lenni. Különös csendes és ironikus nyugtalanság hajtotta helyről helyre. Mindig jókedvű volt, és egy percig nem volt egyedül.” —  így köszönt el Szerb Antal a fiatalon elhunyt költőtől.



“Minden szív külön bolygó, égitest
és annyiszor jön új nap,
ahányszor a szív fordul önmagában.
A napok egyre múlnak.

Minden szív külön óra, szuverén.
Míg földi percek szállnak:
külön év, külön időszámítás
s öregszik önmagának.

A gyors szívekben napok telnek el
az álmoktól a hangig —
Petőfi ötszáz évet élt talán
és Ady kétszer annyit.

Minden öt percben egyszer itt az ősz:
a fecskék tovamennek —
És én csak sírom ősi bánatát
ezeréves szívemnek.”

Időszámítás



“Elindulok, mint egykor Csoma Sándor,
hogy felkutassak mindenegy magyart.
Székelyek, ott a bércek szikla-mellén,
üljetek mellém!
Magyarok ott a Tisza partján,
magyarok ott a Duna partján,
magyarok ott a tót hegyek közt
s a bácskai szőlőhegyek közt
üljetek mellém!
Magyarok Afrikában, Ázsiában,
Párisban, vagy Amerikában,
üljetek mellém!
Ti eztán születők s ti porlócsontu ősök,
ti réghalott regősök, ti vértanuk, ti hősök,
üljetek mellém!
Ülj ide, gyűlj ide népem
S hallgasd, amint énekelek,
amint a hárfa hurjait
feszült idegem hurjait
jajgatva tépem,
ó népem, árva népem! –
s dalolj velem,
mint akit füstös lángokra szítottak
vérszínű, ósetét, nehéz, fanyar borok,
dalolj velem hörögve
és zugva és dörögve,
tízmillió, százmillió torok!”

Psalmus Hungaricus



NTA
0 Comments